2013. március 12., kedd

Interjú Fekete Zoltánnal




Fekete Zoltánt szinte mindenki ismerheti már a tévéfilmekből, hiszen jellegzetes orgánuma miatt számtalan filmben és mesében szinkronizált, emellett fiatal kora óta játszik színházakban is. Ismertebb munkái közé tartozik:  
  • Két pasi meg egy kicsi (Alan Harper - Jon Cryer)
  •  Doktor House (Dr. Robert Chase- Jesse Spencer)
  •  Melrose Place (Matt Fielding- Doug Savant)
  •  Scooby Doo (Bozont)
  •  South Park (Leopold 'Butters')
Munkáját kiskorom óta követem, most pedig nemrég a Dühös fiúk c. sorozat miatt határoztam el, hogy interjút készítsek vele.

Márk: Szia! Nagyon szépen köszönjük, hogy belementél az interjúba! Először is szeretném megtudni, hogy mekkora kihívást jelentett számodra a Dühös fiúk című sorozat?

F.Z.: Valójában nagyon kemény munka volt, mert egy kiváló színészt kellett szinkronizálni, ám a legnagyobb feladatot a koncentráció jelentette. Meg persze, hogy végig bírjam tartani a figurát, vagyis figurákat.

M: Mennyi időbe telik egy ilyen sorozat szinkronizálásának felvétele?

F.Z.: Ha jól emlékszem három nap alatt vettük fel, ami heti egy munkanapot jelent.

M: Melyik karaktert szeretted meg leginkább, ki áll közelebb a szívedhez?

FZ: A legjobban Dan-t szerettem, mert a suttyósága mellett hatalmas szíve van, a másik két kedvencem Jen és S.Mouse volt.

M: S.Mouse volt a kedvencem! A pöszeségével együtt :)

FZ: Szenvedtem vele rendesen! A zenés részeknél eléggé megnehezítette a dolgom.

M: Már régebben említettem , hogy rengeteg meséhez adtad a hangod. A hétköznapi életben a gyerekek is felismerik a hangodat?

FZ: Volt már rá példa, de inkább a felnőttekre jellemző. Az lehet az oka, hogy a mesékben általában el kell változtatnom a hangom a figurának megfelelően.

M: Mi a helyzet a Rock Színházzal? Jobban tetszett a szinkronizálás?

FZ: Miután az a színház megszűnt, nem akartam kötöttségeket, ezért a szabadúszást választottam.

M: Ha már itt tartunk, gondolom a zenei ízlésedbe van helye a rocknak?!

FZ: Szeretem, bár ezek a darabok rockoperák és musicelek voltak. Zenében mindenevő vagyok, kedvelem a rockot, de az elektronikus zenét is...Tulajdonképpen mindent, aminek van dallama.

M: Talán fesztiválokra is jársz?

FZ: Nem, annál azért kényelmesebb vagyok!:)

M: Kicsit még visszakanyarodnék a szinkronizáláshoz. Véleményem szerint Magyarország ilyen téren a 90-es években volt a csúcson, szerinted minek köszönhető az a hanyatlás, ami napjainkban érzékelhető?

FZ: Ma is vannak igényes és selejtes munkák egyaránt. A szinkron színvonala egyenesen arányos azzal, ahogy minden gyorsul. Nincs se idő, se pénz semmire. De nem nevezném egyértelműen hanyatlásnak, bár tény, hogy régebben több idő volt mindenre, így az igényes munkára is.

M: Tudom, hogy nehéz kérdés, de mi az öt kedvenc filmed vagy sorozatod, amihez a hangodat adtad?

FZ: Huh, ez nehéz, azért megpróbálom, de nem sorrendben írom. Két pasi meg egy kicsi, Eszeveszett birodalom, Dühös fiúk, A rózsa vére, Hogyan veszítsük el a barátainkat és idegenítsük el az embereket. Talán ezek, persze biztos van még rengeteg, amit szeretek, csak hirtelen nem jut az eszembe.

M: A rózsa véréről valamiért még nem hallottam.

FZ: Ha tudod, nézd meg, szerintem tetszeni fog! Az egyik szereplője, Matt Ross az egyik kedvencem, már nyolc alkalommal adtam hozzá a hangom és mondhatom, minden filmben más. Ebben a horror filmben sem egy szokványos figurája, akit alakítok.

M: Már régen hallottalak mozifilmben, van ennek valami különösebb oka?

FZ: Ez nem tőlem függ, hanem a rendezőtől. Az utolsó filmes munkám tavalyelőtt volt, a Megamind (Megaagy)

M: Utolsó kérdésem pedig az, hogy mit nehezebb szinkronizálni, filmet vagy mesét?

FZ: Nem típus, hanem szerepfüggő. Fizikailag nehezebb a Billy és Mandy kalandjai, Kick Buttovsky vagy éppen Alan a Két pasi és egy kicsiből.

M: Nagyon szépen köszönjük az interjút és sok sikert kívánunk a továbbiakhoz!




Fekete Zoltán kedvelőinek a következő oldalakat ajánlanám.:
http://www.feketezoltan.com/
Facebook rajongói oldal







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése