Tha Call/ A hívás

Sziasztok!

Ma jutottam el addig, hogy megnézzem A hívás című filmet. Én most szubjektíven mesélek róla, véleményem szerint kettős a megítélése, valaki szerint annyira valószínűtlen, hogy már röhejes...nos nekem a nézése egy másfél órás gyomorgörcs volt.

A történet elején megismerkedünk Jordannel (Halle Berry), aki egy 911-es segélyhívó központban dolgozik. Kiváló munkatárs, még nem volt vele probléma, ám befut egy hívás, amit egy tinilány kezdeményez. Betörten a házukban, amíg egyedül volt és elrabolták. Jordan ennek fültanúja volt, de sajnos nem tudott a lányon segíteni.

Próbálja elfelejteni az esetet, tipródik magában. Egyik nap, amikor az újakat tanítgatja, bejön egy hívás. Egy fiatal lány telefonál, akit fondorlatos elraboltak a plázából. Jordan éri, kapott egy újabb esélyt. Szerencsés véletlenként tudnak telefonos kapcsolatban tartani, ezalatt sok jó ötlettel és túlési praktikával szolgál az elrabolt Caseynek (Abigail Breslin). Közben pörögnek az események, ám amikor már mindenki elhiszi, hogy markukban az elkövető, megszakad a hívás.

De a hajsza folytatódik...Bár a nőt a főnöke hazaküldi, ő mégis újra meg újra meghallgatja a felvétel végét, hátha talál valamit. Minden szalmaszálba belekapaszkodna, ezért megcsillan a remény, amikor egy érdekes hangra lesz figyelmes a háttérből. Elindul egyedül, mert a rendőrök (köztük a barátja) sem kezeli őt egyenlő félként.

A történet végét nem mesélem el, hátha valaki kedvet kap hozzá :)

Nekem tetszett a film, bár szörnyülködtem benne néha és talán a leányzó sokat sikítozott, de ez legyen a legkevesebb. Halle Berry erős és független karakterét imádtam, igaz harcos amazon. Az elkövetőnk Michael Eklund, akinek egyébként is elég érdekes arca van, nem a legszimpatikusabb színész. Testhezállónak tűnik neki ez a szerep, az események során szép árnyaltan mutatja be elmebeteg alteregóját.


Nálam 10/6,5-es film, egyszer érdemes megnézni, természetesen nem váltja meg a világot, de remek girl power :)

Allison Winn Scotch: Talált vágyak osztálya

Allison Winn Scotch könyvét már nézegettem a boltokban, nők számára elég figyelemfelkeltő a borítója, ezért amikor megláttam a könyvtárban, rögtön lekaptam a polcról. El se olvastam hátulján levő leírást, ezért itthon nagyon kellemesen csalódtam.

A  Talált vágyak osztálya cím alapján egy csöpögős, romantikus történetre számítottam, ehelyett egy sokkal fajsúlyosabb történettel találtam magam szemben. Megismerjük Natalie-t, egy középkorú nőt, aki rendkívül karrierista, emellett az élete többi területe eltörpül. Tulajdonképpen ő A NAGYVÁROSI NŐ. Egy szenátor főtanácsadója, reggelente futni jár, odafigyel arra, mit eszik, minőségi és elegáns ruhákba bújtatja magát és van egy "csodás" párkapcsolata egy szuper pasival.

És ez mind darabokra hullik, mikor kiderül, hogy mellrákja van. Elveszíti azokat a dolgokat, amiket eddig fontosnak hitt, de megmaradnak az igazán lényegesek: a család és a barátok. Sőt, a történet során rátalál a szerelem is, bár elég szövevényesen.

A betegséget félig-meddig reálisan mutatja be, tanúi lehetünk a haj leborotválásnak, a rosszulléteknek, több mélypontnak; de láthatjuk a példaértékű kitartást és küzdelmet. Pár praktikát is olvashatunk, amire remélem sosem lesz szükségünk, például kemó során a fagylalt a rosszullétek ellenére is lecsúszik. Nekem nagyon tetszett, hogy Nat befogadott egy kutyát, akivel hamar igazi társakká váltak.

A fejezeteket a kemó szakaszaihoz igazította az író, ezalatt az idő alatt Nat teljesen megváltozik, visszatár régi önmagához és szinte megvilágosodik. Visszatekintve szinte jó dolognak tűnhet a betegsége, mert rávilágított, hogy a lényegesebb dolgokat elhanyagolta. Előkerül a hit, a múlt, a kitartás, a nőiesség, a szerelem, a múlt...és ezek új perspektívái.

Annak ellenére, hogy a témához képest könnyeden van tálalva a történet, én sok helyen megkönnyeztem. Nagyon sok helyen. Meleg szívvel ajánlom minden nőnek, remélem ez is felhívja a figyelmet a tudatosságra!


Ne feledjétek, október elseje a mellrák világnapja!

Új erőre kapva

Sziasztok!

Újra ősz van, nálam itt kezdődik újra az olvasás szezonja. Nyáron is olvasok természetesen, de a jó idő miatt több a jövés-menés...na de majd most :) Hoztam pár hangulathozó képet, hamarosan jönnek a posztok :)

Dolmány Attila interjú

Dolmány Attila, ha mondhatom így, az egyik legkedveltebb szinkronhang Magyarországon. 1975. június 17-én született. Színház- és Filmművészeti Egyetemet  végzett 2001-ben, 2008-ban a Színikritikusok díját is elnyerte. Budapesti Kamaraszínház volt tagja. Jelenleg szabadúszó színész. 

Emellett rengetegszer hallhatjuk a tévékben, rádiókban.

Jelentősebb szerepei a szinkronban:

CSI: New York-i helyszínelők: Dr. Sheldon Hawkes
Family Guy: Stewie Griffin 
South Park: Kyle Broflovski 
A mentalista: Kendall Cho 
Kés alatt: Christian Troy

Híres színházi szerepei:

Világtalanok - Józsi, a vak fiú

Árpádház -II. István; II.László

A Caligula-klán - Caligula

Tangó - Artur

Díjai:

ODE 1992.,
Ráday Sári díj 2004.,
Drámaíró fesztivál kétszeres díjazott,
Színikritikusok díja 2008.,
többszörös Jászai és Gundel díj jelölt.

Ezúton is szeretném megköszönni még egyszer, hogy ez az az interjú létrejöhetett!


Mi motivál abban, hogy a színészi pályát válaszd?

Ez egy hosszú történet, megpróbálom összefoglalni. Gimnazistaként már több szavalóversenyen részt vettem, hobbiként amatőr szinten színészkedtem. Matematikusnak, csillagásznak készültem; érettségi után az ELTE matek-fizika szakán tanultam, de mellette minden évben felvételiztem a Színművészetire. Egy év után halasztottam az ELTE-n, délelőtt felvételiztem másodjára színész szakra, ismét kirúgtak a második rostán...délután leszerződtem a Madách Színházhoz és így maradtam. Ami miatt ez lett a hivatásom -talán a már sokszor elmondott ok-, a színház számomra nem csak egy oltári szentség, hanem katedra, ahol én lehetek a tanár, és a néző a diák. A mai napig teljes gőzerővel dolgozom minden munkámon; háttéranyagot gyűjtök, akár meg is tapasztalom a szerep által megkívánt helyzeteket; például amikor vakot játszottam, két hónapig egy vak fiúval töltöttem mindennapjaimat. Szeretek, szeretnék átadni érzelmeket és gondolatokat az embereknek; megosztani az élettapasztalataimat, mások gondolatait; üzenni, segíteni. És ehhez a színészet jó alap.

Hogyan tudja egy színész leküzdeni a lámpalázát? Ha egyáltalán van neked...

Volt. Van is, de furcsa módon minél többet vagy nézők előtt, annál könnyebb. Nekem a mai napig minden előadás előtt muszáj lenne elmennem a mosdóba, de ez az érzés kezdés előtt két perccel tör rám, tehát nincs menekvés. Le lehet győzni, akarni kell és az éppen aktuális munkára koncentrálni. És a koncentráció nagy úr! Észre sem veszem, amikor elmúlik a lámpalázam, de sokszor előadás után tér vissza, nagy szívdobbanásokkal. Szükség van egy nagy levegőre és annak tudatára, mit kell csinálni; ez mindig megoldás. Fontos észnél lenni a színpadon!

Hogy állsz a szinkronhoz? Annyira becsülöd, mint a többi munkád?

Szeretem. Olykor, amikor utazom, akár színház miatt is, mindig eszemben van, hogy -bár én is megszoktam- hallom a hangomat nap mint nap, mások is ezt teszik (tévében, rádióban); én pedig nyugodtan ülök, mert senki sem tudja, hogy az a hang én vagyok. De magáról a munkáról, sőt inkább "örömről", amit a szinkron ad, néha máshogy gondolkozom. Tudod, sokszor kell olyat szinkronizálni, amit nem szeretnél, de azt is tudásod legjavával kell elővezetni. Egészen más embert, más fajta figyelmet igényel a szinkron, mint egy színházi vagy filmes munka; pláne a mai "gyáripari" rendszerben. Van, hogy egy nap alatt akár négy-öt filmet kell megcsinálni, legyen az sorozat, mozi, természettudományi. Igen, megbecsülöm, de igazán csak akkor, ha azok is ezt teszik, akik felkértek a feladatra. Sajnos erre mostanság kevesebb a jó példa...

Viszont a mozifilmek komolyabb odafigyelést igényelnek. Vagy rosszul gondolom?

Nem gondolod rosszul, valóban vannak olyan munkák, amikre jobban odafigyelünk, de ezek nem feltétlenül mozik. Sok sorozatom vagy egyéni filmek vannak, amik csak dvd-re vagy tévére mentek, amik kihívást jelentettek; persze más műfajok, mint az egyéb futószalag filmek. A mozifilm viszont mindig sarkosan koncentrált munkát igényel, hiszen ott a megrendelők is felrakják a léc kezdő magasságát, így ezekben sokszor afölött kell teljesíteni.

Mennyire volt nehéz a Family Guy-ban Stewie hangját megszólaltatni? Eredetileg ő angol akcentussal beszél?!

Ez érdekes volt, mert általában minden szerephez szinte első alkalommal megtaláltuk az odaillő hangot...de emlékszem, hogy Dóczi Orsival körülbelül az első öt rész alatt sikerült megszülnünk Stewie hangját. Nem akartunk akcentust, mert az a magyar szinkronban nem élt volna meg. Jó pár alkalom után rátaláltunk a kis agresszív, ellenben nagyon intellektuális és arisztokratikus hanglejtésre. Talán ez áll magyarul stílusában a legközelebb az eredeti figurához. Onnantól pedig már beépült a tudatomba.

Miből áll egy napod? Nem tartod monotonnak?

Sosem monoton. Össze-vissza ébredek, sokszor azt sem tudom, mi dolgom aznap. Igen csak változatosak a napjaim. Van, hogy reggel az óvodában kezdek, rohanok szinkronba, majd próbálok, újabb szinkron, este előadás; mire hazaérek, összeesem. De olyan is van, amikor csak tíz percnyi munkám van és egész nap várom a sült galambot.

Az utolsó és egyben kedvenc kérdésem jön...Mi az öt kedvenc filmed?

A top öt nehéz kérdés, mert rengeteg kedvencem van; nem is nagyon tudok választani. Ha már muszáj, akkor -nem helyezési sorrendben- a Jákob lajtorjája, a Taxisofőr, a Remény rabjai, az Ébredések, a Büszkeség és balítélet és hogy egy sorozatot is mondjak, Kés/alatt. De emellett Family Guy fan vagyok, emellett szeretem többek közt a Dr. House-t, a Jóbarátokat...ha tovább sorolnám, sose lenne vége ennek az interjúnak.

Készítette: Csiaki Márk

A Költészet Világnapja

Weöres Sándor: Szökj, lélek!

Vér s hús: sóvárgok, robbanok. Mit tudsz, Föld? Hát ti, Csillagok? – Óh, kész a lélek, de gyönge a test! A gyémánt hajnal kopni kezd. Minden kéne, de tétován hányódom kis örömök zátonyán, zátony magam is, málló kövület: az erőm, az erőm, jaj, hova lett? – De hisz még tudsz, még emlékezel: te az egész világra éhezel s várod a csodát, mint prédát a pók? – Óh, tengerek! alkony! büszke hajók! Friss lányok! pénz! új egek mámora! Szökj, lélek, indulj, akárhova! Szökj! merj! halj meg!… Csak ne vergődj tunyán a gyávaság örök rabpiacán…

Én ezzel a Weöres Sándor versel emlékeznék a Költészet Világnapjára. Nagyon szeretem ezt a költőt és roppant szomorúnak tartom, hogy szinte csak a gyerekverseit ismerik, "picit" pesszimizmus jellemzi a műveit, de érdemes olvasgatni őket.

Számos színészünk szaval csodálatosan, Latinovits nagyon könnyen azonosult József Attilával, sajnálatos módon életünk is hasonlóan ért véget:



Arany János balladái szerintem verhetetlenek, a Híd-avatás az egyik kedvencem. Mozgalmas haláltánc,   Sinkovits szuper előadásban:




Végül egy nem szokványos szerelmes vers Kosztolányi tollából, szintén Latinovits előadásában:

Édes Emma, drága Böbe

   Sok-sok gyöngyszem akad a magyar filmek közt, nekem személyes kedvencem ez az alkotás.

 1992-ben jelent meg, témájában is illeszkedik ehhez az időszakhoz. A film alcíme Vázlatok, aktok, ami utal a lecsupaszított jellemekre és a könyörtelen valóságra. A rendszerváltás utáni Magyarországot két fiatal nő, Emma és Böbe perspektíváján át látjuk. Mindketten vidékről érkeztek Budapestre, ahol diplomás tanárokként dolgoznak, ám nem alakulnak terv szerint a dolgaik. Fizetésük nem elég egy valamirevaló albérletre, ezért tanáriszállón élnek és csak álmodozhatnak egy szebb jövőről. Ha ez még nem lenne elég, az ország változásai miatt orosz nyelvtanárként szinte feleslegesek, ezért esti átképzésen küzdenek az angol nyelvvel. Eközben a tanáriban az idősebbek minősíthetetlenül beszélnek velük és folyamatosan egymásra mutatnak a politikai hovatartozás miatt.

Édes Emmánk (Johanna ter Steege) egy roppant naiv, széplelkű nő; akinek még a szerelmi élete is reménytelen. Szinte már üldözi az iskolája igazgatóját, akivel régebben voltak szép pillanataik, ám a férfi már távolságtartó vele -néha azért a testiség győz. Tanári keresetét takarítással egészíti ki, keményen dolgozik és fejleszti magát, de mégse jut előrébb. Csak egy dolgot tud biztosan: nem akar visszamenni az Alföldre. Óriási igazságérzete van, nem érti, miért nem buktathat meg egy diákot se oroszból; ahogy azt sem, hogy miért nem létezik már tiszta szeretet. Ettől függetlenül feltalálja magát, amit remekül példáz az az eset, amikor a szatír támadóját nemes egyszerűséggel "tökön rúgja" és elrohan. Mivel romantikus és hűséges, nem érti barátnője, Böbe életstílusát, nem szeretne részt venni a férfiak kihasználásában.

Drága Böbe (Börcsök Enikő) egy öntörvényű, nagyszájú nőszemély, aki tökéletesen tisztában van vele, hogy mit akar az élettől. Nem riad vissza semmitől, ha el akarja érni a célját...jól akar élni, éttermekbe járni, ruhákat vásárolni, szórakozni. A film végén ki is derül, hogy hogyan akarta véghezvinni tervét; prostitúció és valutaváltogatás vádjával börtönbe kerül két hónapra. Ez minden tettére magyarázatot ad, sokszor volt kihívó a viselkedése és a belvárosban szinte vadászott a külföldi férfiakra. A szexet eszközként használta, valószínűleg még a pedagógusszállás helyeire is így tett szert. Ennek ellenére mégis nagyon szerethető figura, ő az egyetlen, akinek nem elég az a kevés, ami megadatott neki és aki nem hajlandó elfogadni a szomorú valóságot.

Annak ellenére, hogy a hölgyek ellentétei egymásnak, a legjobb barátnők. Nem ismerik egymás titkait, nem értik meg a másik életstílusát és döntéseit, de nagyon szeretik egymást. A hétvégi házban töltött napok még közelebb hozzák őket egymáshoz, itt végre őszinte beszélgetésnek lehetünk tanúja. Itt hangzik el az egyik kedvenc idézetem, ami tökéletesen összefoglalja kettejük lényegiségét: "Aki apáca, az imádkozhat, a kurva az meg keféljen.". A film során lappang kimondatlanul, hogy ez a két nő több, mint barát. Több apró mozzanat is utal rá, hogy a történet tulajdonképpen egy leszbikus szerelemről szól, ám ez még manapság felháborító és tabutéma.

Szabó István zseniális alkotása alacsony költségvetéssel készül, ám ezt semmit nem von le értékéből. Talán ez a legpesszimistább műve, de a filmben látott magyar valóság nagyon hasonlít napjainkéra. Az egyik legszemléletesebb és legszomorúbb rész, amikor egy filmhez keresnek meztelen nőket egy török gőzfürdős jelenethez. A megjelent hölgyek egytől egyig pedagógusok, óvónők, ápolónők...

Színészek közül érdemes még megemlíteni Andorai Pétert, aki Stefanovics igazgatót jeleníti meg. Remekül illik hozzá a kissé idegbeteg, minden hájjal megkent és női lelkeket eltipró karakter. Szinte minden tettében jelen van a félelem, hogy menesztik a helyéről pusztán azért, mert régóta van ott; de az emberi oldalát is láthatjuk, amikor apja hagyományait követve elhozza a kormányváltás miatt feleslegessé vált régi iskolanévtáblát.


Személyes kedvencem Mucsi Zoltán, aki Szilárdot, a rajztanárt játsza. Figurája nagyon humoros és könnyed, ő az, aki egyszerűen csak élvezi az életet. Az ő helyzete se könnyű tanárként, a lányokkal együtt a szállón lakik és plusz keresetként belvárosi utcákon portrékat rajzol. Ő a kor gondolkodása szerinti művész, érzékenyebb férfi. Kivárja a megfelelő pillanatot, hogy meghódítsa Emmát, s miután ez remekül sikerül, leül megrajzolni az alvó nőt. Nagyon szeretném azt hinni, hogy tényleg ő csinálta a filmbeli rajzokat :)

Végül kötelességem megemlíteni Jordán Tamás, aki a Böbe után nyomozó Szaglár századost testesíti meg. Sajnos kicsi a szerepe, de nyomot hagy!
Az Édes Emma, drága Böbét több alkalommal is kitüntették, megjelenése évében elnyerte a berlini Ezüst Medve díjat és Rómában az Olasz Filmkritikusok Szövetsége Ezüst Szalag díját legjobb európai filmrendező okán. A színészek közül Johanna Ter Steege a Magyar Filmkritikusok Díját érdemelte ki a legjobb női alakítással.

Interjú Fekete Zoltánnal

Fekete Zoltánt szinte mindenki ismerheti már a tévéfilmekből, hiszen jellegzetes orgánuma miatt számtalan filmben és mesében szinkronizált, emellett fiatal kora óta játszik színházakban is. Ismertebb munkái közé tartozik:  

• Két pasi meg egy kicsi (Alan Harper - Jon Cryer)

•  Doktor House (Dr. Robert Chase- Jesse Spencer)

•  Melrose Place (Matt Fielding- Doug Savant)

•  Scooby Doo (Bozont)

•  South Park (Leopold 'Butters')

Munkáját kiskorom óta követem, most pedig nemrég a Dühös fiúk c. sorozat miatt határoztam el, hogy interjút készítsek vele.

Márk: Szia! Nagyon szépen köszönjük, hogy belementél az interjúba! Először is szeretném megtudni, hogy mekkora kihívást jelentett számodra a Dühös fiúk című sorozat?

F.Z.: Valójában nagyon kemény munka volt, mert egy kiváló színészt kellett szinkronizálni, ám a legnagyobb feladatot a koncentráció jelentette. Meg persze, hogy végig bírjam tartani a figurát, vagyis figurákat.

M: Mennyi időbe telik egy ilyen sorozat szinkronizálásának felvétele?

F.Z.: Ha jól emlékszem három nap alatt vettük fel, ami heti egy munkanapot jelent.

M: Melyik karaktert szeretted meg leginkább, ki áll közelebb a szívedhez?

FZ: A legjobban Dan-t szerettem, mert a suttyósága mellett hatalmas szíve van, a másik két kedvencem Jen és S.Mouse volt.

M: S.Mouse volt a kedvencem! A pöszeségével együtt :)

FZ: Szenvedtem vele rendesen! A zenés részeknél eléggé megnehezítette a dolgom.

M: Már régebben említettem , hogy rengeteg meséhez adtad a hangod. A hétköznapi életben a gyerekek is felismerik a hangodat?

FZ: Volt már rá példa, de inkább a felnőttekre jellemző. Az lehet az oka, hogy a mesékben általában el kell változtatnom a hangom a figurának megfelelően.

M: Mi a helyzet a Rock Színházzal? Jobban tetszett a szinkronizálás?

FZ: Miután az a színház megszűnt, nem akartam kötöttségeket, ezért a szabadúszást választottam.

M: Ha már itt tartunk, gondolom a zenei ízlésedbe van helye a rocknak?!

FZ: Szeretem, bár ezek a darabok rockoperák és musicelek voltak. Zenében mindenevő vagyok, kedvelem a rockot, de az elektronikus zenét is...Tulajdonképpen mindent, aminek van dallama.

M: Talán fesztiválokra is jársz?

FZ: Nem, annál azért kényelmesebb vagyok!:)

M: Kicsit még visszakanyarodnék a szinkronizáláshoz. Véleményem szerint Magyarország ilyen téren a 90-es években volt a csúcson, szerinted minek köszönhető az a hanyatlás, ami napjainkban érzékelhető?

FZ: Ma is vannak igényes és selejtes munkák egyaránt. A szinkron színvonala egyenesen arányos azzal, ahogy minden gyorsul. Nincs se idő, se pénz semmire. De nem nevezném egyértelműen hanyatlásnak, bár tény, hogy régebben több idő volt mindenre, így az igényes munkára is.

M: Tudom, hogy nehéz kérdés, de mi az öt kedvenc filmed vagy sorozatod, amihez a hangodat adtad?

FZ: Huh, ez nehéz, azért megpróbálom, de nem sorrendben írom. Két pasi meg egy kicsi, Eszeveszett birodalom, Dühös fiúk, A rózsa vére, Hogyan veszítsük el a barátainkat és idegenítsük el az embereket. Talán ezek, persze biztos van még rengeteg, amit szeretek, csak hirtelen nem jut az eszembe.

M: A rózsa véréről valamiért még nem hallottam.

FZ: Ha tudod, nézd meg, szerintem tetszeni fog! Az egyik szereplője, Matt Ross az egyik kedvencem, már nyolc alkalommal adtam hozzá a hangom és mondhatom, minden filmben más. Ebben a horror filmben sem egy szokványos figurája, akit alakítok.

M: Már régen hallottalak mozifilmben, van ennek valami különösebb oka?

FZ: Ez nem tőlem függ, hanem a rendezőtől. Az utolsó filmes munkám tavalyelőtt volt, a Megamind (Megaagy)

M: Utolsó kérdésem pedig az, hogy mit nehezebb szinkronizálni, filmet vagy mesét?

FZ: Nem típus, hanem szerepfüggő. Fizikailag nehezebb a Billy és Mandy kalandjai, Kick Buttovsky vagy éppen Alan a Két pasi és egy kicsiből.

M: Nagyon szépen köszönjük az interjút és sok sikert kívánunk a továbbiakhoz!




Fekete Zoltán kedvelőinek a következő oldalakat ajánlanám.:
http://www.feketezoltan.com/
Facebook rajongói oldal